- Na akkor viselkedni –
nézett ránk elégedetlenül, majd hátat fordított, és kiment a szobából.
- Ti akkora piperkőcök
vagytok. Nem hiszem el, hogy miért kell összeveszni a legszarabb ágyon, hiszen
úgyis az enyém a legjobb, nehogy összetörjenek a hajszálaim az olcsó
párnahuzaton. Köztudott, hogy selyem kell, mert az…
- Befejezted a hápogást? –
nézett Fruzsira Flóra.
- Mond neki azt, hogy kuss
ribizlibokor, és érteni fogja – tudtam le egyszerűen.
- Mi? – nézett rám a Kacsa.
- Esküszöm… - sütöttem le a
szemem – Ha valaki ribizli, akkor őt úgy becézik, hogy ribi. A ribi pedig
köztudottan azt jelenti, hogy rib*nc – vezettem le a gondolatmenetem.
- Az vagy te – akadt ki
teljesen.
- Nekem mindegy –
legyintettem lemondóan, a fejemre húztam a fejhallgatót, és elmerültem a
BSB-ben (Back Street Boys).
*
//Flóra szemszöge//
Mióta megérkeztünk, azóta
megy a csetepaté. Én már most összekaptam Fruzsival (a Kacsa (ahogyan a többiek
hívják)), Laurával szintén van min veszekednünk (Mikor nincs?), Balogh már most
utál minket, a fiúk folyton kockulnak, kivéve azok, akik úgy döntöttek, hogy a
borús időben focizni fognak. Kábé ennyi. :/ Jól indul ez is…
- Nem jöttök ki? – lépett be
gyors kopogtatás után Krisz.
- Mer? – kérdeztem
kulturáltan.
- Szabad délután. Mindenki
azt csinál, amit akar.
- Én maradok – tolta vissza
a fülére a fejhallgatót Laura.
- Fló?
- Én megyek – tápászkodtam
fel, majd elindultam az udvarra.
- Geri véletlenül mondta
Bazsinak, hogy mi történt reggel. Én meg hallottam, ahogyan beszélgetnek róla a
szobában.
- Várj – állítottam meg. – A
szobában?
- Hol máshol?
- Édes istenem…
- Most meg mi van?
- Egy szobában vagy
Marcival?
- Igen.
- Akkor hallotta.
- Mit?
- Hogy teljesen beleestem.
- Mivan?!
- Nem ezt akartad mondani? –
csodálkoztam.
- Nem. Csak arról van szó,
hogy Geri és Bazsi az új PS játékról beszéltek, én meg el akartam neked
mondani, hogy időben menj el érte, ha azt akarod ajándéknak adni Launak. Tudom,
hogy nagy gyűjtögető.
- Basszus… A francba… -
dobbantottam, majd menekülőre fogtam.
- Állj csak meg! – ragadta
meg a karom.
- Mi a gond?
- Szóval, te és Marci…
- Krisz, ezt ne.
- Szégyelled?
- Nem, csak…
- Nem, csak de.
- Ne szívass, légyszi.
- Nem is, csak elmondom
neki, hogy van egy titkos rajongója.
- Nehogy megpróbáld –
emeltem fel a mutatóujjam.
- Nem tenném, te is tudod –
enyhült meg az arca.
- Megnyugodtam – fújtam ki
magam.
Pár másodperc múlva
odaértünk a többiekhez, akik a változatosság kedvéért rúgták a bőrt.
- Laura vigyázz! – kiáltott
Marci, mire hátrafordítottam a fejem, hogy megnézzem, tényleg kijött-e a
nővérem.
- Ááááá – kaptam a
tarkómhoz.
- Jól vagy? – szaladt hozzám
Marci. Krisz közben röhögését visszafojtva állt, és figyelte az eseményeket.
- Valaki tarkón rúgott
izomból, hogy lennék jól? – néztem fel rá értetlenül.
- Flóra?
- Igen, nem a nővérem
vagyok.
- Úú – vakarta meg a
tarkóját. – Bocsi.
- Te voltál? – csodálkoztam.
- Bocsi – sájnálkozott.
- Mindegy – legyintettem.
- Tényleg ennyire fáj? –
nézett rám.
- Nem, dehogy – legyintettem
unottan, majd elindultam visszafelé.
- Bekísérlek, jó? – Én nem
szóltam semmit, csak tovább meneteltem. Egy idő után beért egy adag jegesre
fagyott sörrel, amit odaadott nekem, arra a célra, hogy lehűtsem a fejem.
Kinyitotta előttem az
ajtót, és maga elé engedett. Laura eléggé furcsán nézett ránk, de aztán csak
megrázta a fejét, és újra belemerült a közösségi oldalakba (bár nem sok időre.
Sajnos.).
- Sziasztok! – intett
felénk, majd ezután nem sokkal elhagyta Marcival együtt a szobát.
Én ledőltem az ágyra,
fejem alatt a sörös dobozzal, azért imádkozva, hogy ne nyomjon el azonnal az
álom. Ez nem jött össze. Persze, hogy elaludtam.
*
Kábé este hét lehetett,
mikor felnyitottam újra a szemem. Csak Gabi volt a szobába, de nem igazán
foglalkozott velem, a fényképezőjének a menüjét böngészte. Gondolom a napi
képeket nézte át.
- Is everything OK? – nézett
le rám, mire csak bólintottam. – Mi a gond?
- Semmi – legyintettem.
- Ugyan – rakta rá az
objektívre a sapkáját, majd félrerakta.
- Neked nem tetszik senki? –
néztem rá kiábrándultan.
- Nem igazán vagyok az a
típus.
- Mázlis.
- Miért, neked van valakid?
- Nem, nincs.
- Akkor van valaki, aki
tetszik? – fogalmazta át a kérdést.
- Na, olyan van –
sóhajtottam. – Rátapintottál a lényegre.
- Rögtön gondoltam –
mosolyodott el, mire az egyik göndör tincse a szemébe hullott. – Krisz? –
tippelt.
- Nem – ráztam meg a fejem.
– Ő a legrégebbi barátom.
- Megmertem volna esküdni,
hogy együtt vagytok.
- Pedig nem – mosolyodtam
el.
- Akkor, biztosan Dani
csavart az ujja köré.
- Ki?
- Az az egoista hülye, aki
minden csajnak benyal, ledugja a nyelvét a torkán, majd faképnél hagyja, és
keres új játékszert – ecsetelte.
- Ezt úgy mondod, mintha
ismernéd az érzést.
- Van benne valami –
bólintott. – Egy általánosba jártunk. Voltam vele eleget egy légtérben ahhoz,
hogy kiismerjem a trükkjeit.
- Áldozat voltál?
- Naná. Az első és az utolsó
barátom volt egy ideig, az biztos.
- Sajnálom.
- Nincs mit.
- Szóval nem ő. Eszembe sem
jutna.
- Értem. Akkor már csak egy
tippem van: Marci.
- Bingó.
- Yes! Az nem ő ott? –
mutatott ki az ablakon.
- Hm? – fordítottam el én is
a fejem, hogy kinézhessek.
Páratlan látvány tárult
elém: Laura.
*
//Laura szemszöge//
Szuper délutánt tudok magam mögött. Nem is
hittem volna, hogy találok egy olyan fiút, aki nem seggfej, és jól kijövök
vele, már a kezdetektől. És persze nem tartozik a ,,csak barát” kategóriába.
Úgy érzem, hogy egy ember van most, akiben ezt mind érzem. Juhász Marciban.
Benne megvan minden, ami számomra fontos.
Legalábbis most nagyon úgy tűnik, de ki tudja, lehet, hogy ő sem lesz
másmilyen.
Sokáig nem gondoltam, hogy lesz valaki, aki túlszárnyalja Rolit (a majdnem barátomat), de neki sikerült. El sem hiszem, hogy ez történik velem. Na jó, ez nagyon gusztustalanul nyálasra sikerült. Bah…
Sokáig nem gondoltam, hogy lesz valaki, aki túlszárnyalja Rolit (a majdnem barátomat), de neki sikerült. El sem hiszem, hogy ez történik velem. Na jó, ez nagyon gusztustalanul nyálasra sikerült. Bah…
Éppen az udvaron sétálgattunk,
mikor megláttam, hogy Flóra folyamatosan skubizik az ablakból. Nem bírtam
elviselni. Még csak az kéne, hogy ráinduljon Marcira. Én vagyok/voltam/leszek
az első. Kénytelen lesz ezt elfogadni. (- gondoltam én.)
Pár perc múlva
elköszöntünk egymástól, és mindketten visszasiettünk a szobánkba, hogy melegen
felöltözhessünk az esti tábortüzezéshez.
- Miért csinálod ezt? –
nézett rám Flóra a sírógörcs szélén állva.
- Mégis mit? – néztem rá
megvetően. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél.
- Marcival... – szipogott. -
Miért szúrsz ki direkt velem?
- Csak dumáltunk – kezdtem
ösztönösen védeni magam.
- De én hamarabb ismertem
meg.
- Ez a mai világban nem
számít semmit – legyintettem.
- Megérdemlitek magatokat –
pattant fel, majd ránk vágta az ajtót.
- Ez szép volt – oltott le
(asszem’) Gabi.
- Nem érdekelsz –
jelentettem ki egyszerűen, de amint kimondtam, megbántam. Valami olyasmi érzés
foghatott el, amit mások úgy hívnak, hogy bűntudat.
