A Szent Johanna gimi folytatása | Mindent elölről 2. rész | Új emberek, új esélyek

Ma indulunk a gólyatáborba. Megismerhetem az új osztályomat. Mondtam már, hogy iszonyatosan várom?...

Nem is azzal van a gond, hogy új társaságba kerülök. Inkább az zavar, hogy az egyetlen és csodás testvéremmel, akivel az öltözködésünket és a sminkünket leszámítva úgy nézünk ki, mint két tojás.
Az utazás menete igazából egyszerű volt: hétre a pályaudvaron kell lenni (Ahh…) és miután mindenki megérkezik, indulhatunk is a három napos kínzásra. Vagy szórakozásra. Majd eldől.

Reggel még bedobtam a bőröndömbe a hajkefém, a telefontöltőm, és az egyéb fontos dolgaim. Anyutól elvettem a szendvicsem, bevágtam a táskámba, majd elindultam az udvarra, ahol megsimogattam még gyorsan a kutyusunkat. De ezek után már ténylegesen készen álltam az utazásra.

-     Flóra gyere már! – ordítottam be a házba, mire végre kijött, és elindulhattunk a pályaudvarra. Metróval.

Éppen a mozgólépcsőn siettünk le, mert el akartuk érni azt a szerelvényt, ami az utolsó lehetőségünket is jelentette arra, hogy odaérjünk.

-     Basszus, most miattad késtük le. Nem fogunk így időben odaérni – mérgelődtem.

-     Miért az én hibám? – nézett végig rajtam meglepetten.

-     Mert nem futottál elég gyorsan.

-     Na kösz.

Tartalmas eszmecseréink vannak. De most komolyan… Ő nem futott elég gyorsan…

Három perc múlva jött a következő metró, amivel most megcéloztuk a Nyugatit.

-     Lau, Fló! – kiáltott ránk egy srác, mikor kiértünk az aluljáróból.

-     Krisz! – mosolyodott el Flóra, majd odasietett hozzá, majd szorosan átölelte. (Bah…)

-     Már megint te? – néztem rá unottan.

-     Hiányoztam? – nézett rám olyan kiállhatatlan tekintettel.

-     Nem – vágtam rá teljes hidegséggel.

-     Viszont az ofőnek hihetetlenül hiányoztok, szóval gyertek.

-     De csak akkor, ha békén hagysz.

-     Kérésed parancs – állt haptákba.

-     Hülye – ütöttem meg finoman a tarkóját.

Nos, hát, izé… Krisz az egyik legjobb barátom. Folyton szívatjuk egymást, következmények nélkül. Kiskorunkban a szüleink miatt kerültünk sokszor egy társaságba, de utána már magunktól is átmentünk egymáshoz, mondván a haver az haver. És a deszkás, az deszkás. De van egy dolog, ami iszonyatosan zavar vele kapcsolatban: Flórával is jóban van.

Ez csak azért nem tetszik, mert nincsenek közös barátaink. Tudom, féltékeny ikrek meg satöbbi. De ez nem az… Vagy, mégis?... Ah, mindegy.

-     Gyerekek, mi tartott eddig? – lépett elénk az ofő, alias Balogh Tamara.

-     Flóra/Laura volt – mutattunk rögtön egymás felé.

-     Vegyétek úgy, hogy nem kérdeztem semmit – legyintett Balogh, majd visszasétált a többiekhez.

*

//Flóra szemszöge//

Miután az ofő otthagyott minket, mondván ,,Ikrek, nem lehet mit kezdeni” mi is besétáltunk a tömegbe.

-     Tanárnő! – üvöltött az egyik srác. – Hová is tetszik menni?

-     Együtt megyünk Geri – felelte Balogh. – Nyírturára.

-     Az hun van? – kérdezte a vicces gyerek.

-     Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

-     És az hun van?

-     A térképen – közölte a tanerő, majd otthagyta a fiút.

-     Te tudod? – nézett rám.

-     Igen. Te nem?

-     De, csak jó szívatni Baloghot.

-     Antai-Kelemen Flóra vagyok – nyújtottam a kezem.

-     Tudom.

-     Mi? – húztam vissza a kezem.

-     Csekkoltalak a Facebookon.

-     Ja. Te nem akarnál bemutatkozni? Tudod, én nem néztem meg az oldalt.

-     Geri vagyok.

-     Milyen?

-     Jó fej.

-     Mármint…

-     Tudom, hogy mire kérdeztél. Bernáth.

-     Bernáth András fia?

-     Nem. Fogalmam sincs, hogy ki az az alak.

-     Oh. Akkor bocsi.

-     Semmi. De ki az a…?

-     Andris? Apám és anyám osztálytársa volt a Szent Johannában.

-     A szüleid is ide jártak?

-     Igen.

-     Az menő.

-     Ja.

-     Bemutassalak a többieknek?

-     Megköszönném – mosolyodtam el.

Geri odavitt az osztály többi tagjához. És akkor… akkor történt, hogy megláttam valakit, akinek akkor még nem is tudtam a nevét. Szőkés tincsei kuszán álltak az ég felé, kék szemeivel pedig mindenkit alaposan megnézett magának. Fehér mosolya lélegzetelállító volt. Abban a pillanatban, amikor megláttam, nem tudtam eldönteni, hogy a valóságban vagyok-e. Ezt hívhatják úgy, hogy első látásra szerelem.

-     Tetszik?

-     Mi?

-     Nem mi – borzolta össze a kiengedett hajam -, hanem ki.

-     Ennyire látszik? – sütöttem le a szemem.

-     Ez ugye költői kérdés volt?

-     Nem – ráztam meg a fejem.

-     Marci.

-     Tessék?

-     A neve Juhász Marci. Bemutatlak neki.

-     Ne, inkább ne.

-     Ti csajok mindig ilyenek vagytok?

-     Legtöbbször – bólintottam.

-     Akkor ezen ép’ változtatni kéne.

-     Ne, ne csináld!

-     Marci! – üvöltött rá, majd láttam, ahogyan megfordul az áhított fiú, majd széles mosollyal közelít felénk, tipikus menő járással, menő ruhákban. Egyszerű, V nyakkivágású fehér póló, szűk, fekete farmer, és egy farmeres pulcsi, aminek az ujja pamut, de az eleje és a háta farmer.

-     Csá – pacsiztak le előttem.

-     Miért kellettem? – nézett ránk értetlenül.

-     Megígértem Flórának, hogy bemutatok neki mindenkit.

-     Ahha – mondta. – Szia – nyújtotta felém a kezét, mire a szívem leállt pár másodpercre. Ez egészen biztos.

-     Szia – sütöttem le a szemem addig, amíg megbizonyosodtam arról, hogy már biztosan nem vagyok rákvörös. – Antai-Kelemen Flóra vagyok – ráztam meg a kezét. Elnéztem a válla fölött, és megláttam a röhögő Gerit. Na kössz. Pedig nem is volt olyan könnyű átnézni a válla fölött, hiszen a kemény 162 centim az ő (kb) 178-ához képest semmi. Miért kell ilyen magasnak lennie a fiúknak?

-     Minden oké? – méregetett furcsán. Nem csodálkoztam volna, ha fénylő fogsorától kapok epilepsziás rohamot.

-     Persze – bólogattam bambán.

-     Juhász Marcell! – sétált hozzánk Balogh.

-     Tanárnő – nézett fel bambán Marci. Szinte olyan laza volt, hogy kezdtem félni, hogy szétesnek a csavarjai. Mondjuk ő még azok nélkül is tökéletes.

-     Nemessel (Szabi), Bernáth-tal (Geri), és Antai-Kelemennel megy a vonatfülkébe.

-     Melyikkel? – kérdezte Geri.

-     Esküszöm, annyi baj van veletek – nézett a papírjai közé. – Antai-Kelemen Laurával.

*

Itt megsemmisültem. Hogy lehet, hogy a nővérem kap minden jót, és szerencséset. Miért pont ő utazhat Gerivel, és Marcival is egyszerre? Mivel érdemeltem ezt ki?

-     Másik Antai-Kelemen! Porti (Csabi), Szarka (Fruzsi), és Kerekes (Patrik).

-     Szuper – mondtam lehangoltan.

-     Valami baj van? Kérlek, hagyd, hogy a bőröndödet a kisujjamon cipeljem – nézett rám szemrehányóan az ofő.

-     Nem, nincs semmi gond – feleltem.

-     Akkor jó – bólintott szigorúan.

-     Srácok – lépett hozzánk Krisz -, van egy remek hírem. Már az első nap sikerült felcsesznünk Balogh agyát. Ezt kábé szerdára terveztük.

-     Hát ja – jött az egyetértés.

-     Menjünk – indult meg Marci. – Nem jössz? – nézett rám.

-     De – bólintottam, és igyekeztem kontrolálni magam, hogy nehogy elvörösödjek.

-     Gyerekek, induljatok a beosztás szerint a kabinokhoz! – diktálta a tempót Balogh.

-     Ez a mienk – állt meg Geri a kabin előtt, finoman intett egyet, majd belépett a fülkébe.

-     Nem jössz be? – nézett rám Marci.

-     Én nem…

-     Nem, ez az én helyem – került ki Laura, majd ő is belépett, és levágta magát az áhított Marci mellé. :’(

-     Akkor, sziasztok – intettem, majd elindultam a saját helyem felé.

*

Az úton végig hallottam a szomszédos kabin nevetéseit, miközben többnyire Patrikkal beszéltem a téli sportokról. Fruzsihoz hozzá sem szóltam, csak bemutatkoztunk egymásnak. Végig bömbölt a One Direction a fülében, amit a negyedik társunk (Csabi) hangosan kritizált, és igyekezett túlnyomni a GTA legújabb mindenféléjével. Mondanom sem kell, hogy szuper utam volt Nyírturára.

-     Milyen eldugott egy hely ez? – nézett Baloghra Csabi.

-     Itt vagyunk pár percre Nyíregyházától.

-     És WiFi van? Vagy legalább 4G?

-     Csabi…

-     Mondja azt, hogy 3G van. Kérem.

-     Csabi – mosolyodott el hamisan Balogh –, itt nincs se három akármi, sem internet hozzáférés. Itt ti vagytok.

-     Ez ugye csak vicc?

-     Porti Csaba, szerinted viccelnék én ilyennel?

-     Elnézést tanárnő.

-     Köszönöm. Na gyerekek, induljunk a házakhoz.

*

//Laura szemszöge//

Amint megérkeztünk a szállásnak nem nevezhető helyre, elkezdtem magamban fohászkodni, hogy ne legyek egy szobában Flórával.

-     Oké, akkor a két Antai-Kelemen, Szarka (Fruzsi), és Maros (Gabi) egy szobába. Sás (Fanni), Reininberg (Móni) és Csonka (Zsófi) a másikba.

-     Remek – fésültem hátra a hajam a kezemmel.

-     Fiúk! Juhász (Marci), Pósa (Krisz), Porti (Csabi) és Zsidlik (Bazsi). A második emeleti szoba Bernáth (Geri), Bíbor (Dávid), Ledor (Peti) és Dombi (Zoli). A harmadik pedig Kerekesé (Patrik), Nemesé (Szabi) és Róthé (Dani). Szabad délutánotok van, élvezzétek ki, mert ilyen nem lesz az elkövetkezendő napokban.

Én becuccoltam a szobába, várva, hogy megérkezzenek az imádott szobatársak.

-     Ez az ágy az enyém – közöltem.

-     Nem – vágta rá Flóra.

-     Hagyjátok abba – nyávogott Fruzsi. – Kellettek nekünk ikrek.

-     Pofa be! – közöltük egyszerre.

-     Lányok! – jött be az ofő. Ez így nem volt elég meggondolt ötlet tőlem. Ha nem viselkedtek, szobacsere.

-     Na azt nem – közöltem, rettegve attól, hogy a nyávogósok klubjába kerülök. Elég ez nekem így is.